Chapter Twenty-Two ~ Sratement

Beating Heart

- Te mit keresel itt? - kérdeztem meglepődötten, az ajtóban álló szőkeségtől. Bella arcára erőltetett egy mosolyt, aztán szó nélkül szökkent be a lakásba. Bement a nappaliba, s kényelembe helyezte magát. Elgondolkodó fejet vágott, aztán rám kapta tekintetét. Furcsán néztem rá, nem értettem mit keres itt. Beállt kettőnk közé a kínos csend, én meg csak.. amolyan 'ezt nem hiszem el, ez hogyan lehetséges' fejet vágtam. Valamivel meg akartam törni a csendet, mert rendkívül zavaró volt, hogy a nappalimban ül az a lány, akit általában a pokolra kívánok, és kínos mosollyal méreget engem.
- Bella! Mondj valamit! Miért jöttél ide? - szaladt ki a számon ez a pár szó, Ő pedig gondterhelt arcot vágott, először azt gondoltam, hogy terhes, de aztán rájöttem: ennyire hülye nem lehetek. Nem hiszem, hogyha terhes lenne, először hozzám jönne, hogy megossza velem. Ez biztosan nincs így, tehát fejemben felvázoltam a második verziót is, idejövetele miatt, aztán inkább megszakítottam gondolatmenetemet, s Bellre összpontosítottam.
- Sajnálom, Blake! Én egy igazi idióta vagyok. Egy bunkó. Utálom magamat, és megértem, hogyha te is utálsz engem, de kérlek hallgass meg. Emlékszel, mikor oviba legjobb barátnők voltunk? Minden nap megosztottuk az ebédünket, egymás mellé ültünk étkezéseknél, mindig párok voltunk, mikor valahova mentünk. Téged mindenki piszkált, mert duci voltál, én pedig mindig megvédtelek. Mindenki engem szeretett a legjobban. A platinaszőke hajamat, és a kék szememet. Nem érdekelt mások véleménye, nekem te voltál a legfontosabb. Aztán az általánosban is végig együtt voltunk. Senki, és semmi nem választhatott szét minket, de nyolcadikban minden megváltozott. Akkor jött át az iskolánkba Lola, és te vele kezdtél barátkozni, engem pedig hanyagoltál. Rosszul esett, és akkor döntöttem úgy, hogy nem barátkozok többet veled, inkább megkeserítem az életed. Téged nem érdekelt, hogy már nem vagyunk jóba, mert te jól elvoltál Lolával, aztán jött Serena is, én pedig egyedül maradtam. A gimi előtti nyáron megfogadtam, hogy én leszek a suli legszebb lánya, és a "királynő". Miután Justinnal összejöttem, mindenki tisztelt engem, és részben féltek is tőlem. Folyton kigúnyoltalak, de a szívem mélyén egy igazi parasztnak gondoltam magam, csak nem vallottam be. Aztán mikor szeptemberben úgy jöttél be, hogy lefogytál, és egy csodálatos, fiatal nő lett belőled, aki nem csak karcsú, és gyönyörű, hanem a belseje is szép, engem elöntött a féltékenység. Magam mellé akartam láncolni Justint, mert úgy éreztem, hogy veszélyt jelentesz rám. Ez persze nem sikerült, és nézd meg.. Hol vagyok most? Egy senki vagyok. Egy undorító, szar alak. Mindenki utál, nincsenek barátaim. Elvesztettelek téged, aki a legjobb barátnőm volt, elvesztettem Justint, aki a szerelmem volt, Shay és Ella csak a hírnév miatt vannak velem, nincs senkim. Egyedül maradtam, mint a kisujjam. Hiányzol, Blake! Egy idióta vagyok, hogy erre csak most jöttem rá, de hiányzol. Kérlek, segíts nekem megváltozni! Nem akarok ilyen maradni, nem akarom, hogy mindenki szajhának tartson. Olyan akarok lenni, mint te! - teljesen meglepett, amit Bella mondott. Lesokkolódtam, s ajkaim enyhén elnyíltak egymástól, ezzel 'O' alakot formálva. Igaz, Bellával régen jóba voltunk, és az is igaz, hogy én hanyagoltam. Az elején még bántam, de mikor előtört belőle a szajha, teljesen leszartam, hogy mi van vele. Sosem gondoltam volna, hogy Ő így érez. Bűntudatom lett, és utáltam magamat, s erre még egy lapáttal rátett az, hogy Bells elsírta magát. Nem tudtam mit mondhatnék neki, így csak magamhoz öleltem, amit Ő azonnal viszonzott. Mikor elváltunk egymástól, hatalmas szemeit enyéimbe fúrta, s úgy néztük egymást. - Valaha megbocsájtasz nekem? - szipogott a mellettem ülő lány, aki hajdanán legjobb barátnőm volt.
- Már megbocsájtottam - suttogtam, mire Bell elmosolyodott, aztán nevetve felsírt. Megkönnyebbült. Nem bírtam megállni, hogy ne mosolyodjak el. - Figyelj, Bella! Mész ma Justin bulijára? - kérdeztem, hiszen ha már 'kibékültünk', gondoltam kedves leszek, és elhívom. Nekem muszáj mennem, akkor jöjjön Ő is.
- Nem hiszem. Senki nem lát ott szívesen - felelte csalódottan, én pedig rosszallóan csóváltam meg a fejemet. Tényleg nagyon egyedül érzi magát, és kezdem igazán megsajnálni, még ha elfelejteni nem is tudom azokat a dolgokat, melyeket velem tett, ezerrel azon leszek, hogy megbocsájtsak neki, és hogy újra barátnők lehessünk.
- Gyere velem! Nyugi, az ünnepelt engem sem lát szívesen - mosolyogtam szomorúan, amit Bell is észrevett, de nem tette szóvá, csak aprót bólintott, aztán szemei felcsillantak, s arcára hatalmas mosoly kúszott. Tudtam mi következik, hiszen elég jól ismerem Bellt. Ötlete támadt, melyet másodperceken belül meg is oszt velem. Kíváncsi pillantásokat lövelltem felé, Ő pedig végre megszólalt.
- Gyere át hozzám, készüljünk együtt - mosolygott kedvesen, de szemében remény csillogott. A visszautasítástól félt, én pedig nem akartam, még nagyobb csalódást okozni neki, így belementem a dologba. Összeszedtem a cuccomat, s egy óra múlva már Bella hálószobájában ültünk, és a sminkünket készítettük.
Bells éppen a szemeit húzta ki füstösre, míg én a visszafogott, 'csak szempillaspirál és szájfény' dolognál maradtam. Ezek után jöhetett a hajunk. A szőkeség semmit sem csinált frizurájával, hiszen természetesen szögegyenes haja pont úgy jó, ahogy van. Az én hajam már más tészta. Nem tudtam eldönteni, mit kezdjek szörnyű tincseimmel, végül , nagy nehézségek árán, de a lágy, hullámos loknik mellett döntöttem. Na és aztán következett a legnehezebb dolog. A tökéletes ruha kiválasztása. Mielőtt elindultunk, a gardróbomban található összes estélyit beledobtam egy utazótáskába, s úgy jöttem át, így több mint húsz ruha volt nálam.
- Na jó! Ez milyen? - kérdezte Bella, miközben hatalmas, hófehér gardróbjából sétált ki. A hetedik ruhát öltötte magára, mely elnyerte tetszésem. Sötét kék, pontosabban éjkék selyemruhát viselt, mely aszimmetrikusan takarta testét. Elöl combközépig, hatul bokáig ért, a mellrészénél pedig pár strasszkő ékeskedett, ezzel elérve, a tökéletes összhatást. Lábán, a ruhájával egyszínű, tizenöt centis tűsarkú ékeskedett, melyben oly kecsesen, és magabiztosan sétált, hogy az már fájt.
- Gyönyörű vagy! - mosolyogtam rá biztatóan, Ő pedig édesdeden bólintott, aztán negédes hangon így szólt:
- Biztos jó leszek? Akkor most te jössz! - lelkesedett be teljesen, s kettőt tapsolt, a hangulat fokozásának érdekében. Felpróbáltam egymásután négy ruhát, de egyiket sem találtam megfelelőnek. Mindegyikkel volt egy apró kis hiba, amivel nem voltam megelégedve, végül viszont az igazság nyert, s rátaláltam A ruhára. Narancssárga, pánt nélküli ruha, mely combközépig ér, s a derékrésztől egy selyem anyag nyúlik le, egészen a talajig. A két mellem közötti részen apró, fehér kövekkel, egy hosszú, hullám van kirakva, mely feldobja a maskara egyhangúságát. Lábamra lapos talpú, fehér sarut húztam, fülembe fehér swarovski fülbevalót tettem, és én is készen lettem. Bulira készen!

***

A parti már egy ideje tart, a Rock megtelt, számomra ismeretlen emberek tömkelegével. A buli elején én és Bella szétváltunk, Ő találkozott egy fiúval, akivel táncolni ment, én pedig szomjas lettem, így elmentem italért. Barátaimmal eddig egyáltalán nem találkoztam, Lolától a buli elején kaptam egy üzenetet, amiben azt írta, hogy 'jó a buli, talált valami srácot'.. Halálra untam magamat, s épp készültem távozni, mikor megpillantottam valamit. Valamit, ami nem hagyott nyugodni. Úgy éreztem, muszáj szóvá tennem...