Chapter Ten ~ Rain..

Stay

Reggel az ébresztőm hangjára ébredtem, ami azt jelentette, iskolába kell menni. Bár semmi kedvem nem volt, és fáradt is voltam, hála a tegnap itt bulizó bandának, muszáj voltam bemenni. Készülődés közben eszembe jutott a tegnap este, Justin bejött a szobámba, és a szavai: "Bárcsak tudnád mit érzek." Mit jelenthet ez? Talán szeret? Nem tudom, de nem is érdekel. Szörnyen megbántott, és ezt nem lehet ennyivel helyrehozni. Lehet, hogy csak kihasználna. Nem eshetek bele a csapdájába, mert én járnék rosszul. Ebben biztos vagyok. Nagy nehezen kiválasztottam a tökéletes szettet, mely egy fekete Converse cipőből, sötétkék farmerből, és a kedvenc, kék 'Teenage Runaway' feliratú hosszú ujjúból állt. Lola már nem volt itthon, Serena pedig a szobájában aludt. Haragszok rá, ezért nem fogom felkelteni. Késsen csak el, Ő baja, nem az enyém. Megérdemli. Nagyot csalódtam benne. Sosem beszélt még így velünk, és sosem volt ekkora paraszt. Nem is értem. Austin elvette az eszét, és még én azt hittem, jó hatással van rá, ennek pont az ellenkezője bizonyosodott be tegnap. Az iskolába vezető utat gyalog tettem meg, s közben zenét hallgattam. Beérve a hatalmas épületbe, melyben a gyerekeket kínozzák, egyből megpillantottam Clairet. Odaszaladtam hozzá, s a hátára ugrottam. Először megijedt, de utána Ő is csak nevetett az egészen.

-Lol már a teremben van, de hol van Ser? Lola azt mondta, hogy hanyagoljuk a témát. Tudsz te erről valamit?-árasztott el kérdéseivel barátnőm, s kíváncsiskodó fejet vágott.

-Serena tegnap egész éjszaka bulizott, nálunk.-emeltem ki a 'nálunk' szót.-És nem fogod elhinni, de ott volt Ryan, Bella, valami cicababa, Austin, és Justin is. Mikor megkértük, hogy takarodjanak haza, mert aludni akarunk, kinevettek, Ser pedig közölte, hogy a seggfejek az Ő vendégei, és addig maradnak, ameddig csak akarnak.-meséltem el neki a tegnap este történéseit, a Justinos részt kihagyva.

-Hű.-Claire csak ennyit tudott kinyögni, majd elindultunk a terem felé. Ő sem ilyennek ismerte meg Serenát. De szerintem senki sem. Első óra irodalom volt, amit ki nem állhatok. Fejemet a padomra hajtottam, s úgy hallgattam a tanárnő sületlenségeit. Arra eszméltem fel, hogy valaki levágódik mellém. Oldalra pillantottam, s lám-lám, Serena ült mellettem. Küldtem felé pár szánakozó pillantást, feltápászkodtam, majd leültem egy másik padba. A körülöttünk levő fiúk csak 'Húúú'-ztak, de engem nem érdekelt. Éreztetni akartam vele, hogy haragszom rá. A nap további része elég unalmas volt. Lolával voltam, és kerültük Serenát, Claire pedig-mivel senkivel nem akart összeveszni-pártatlan maradt, s inkább egyedül volt egész nap. Sert a legtöbb szünetben Austinnal, és a többi bunkóval láttam, s amennyit ennyi idő alatt képes voltam végignézni, abból biztosra vehetem, hogy nagyon jól elszórakozott Bellával, s a lány csatlósaival. Nem is értem, hogyan süllyedhetett ilyen mélyre, hogy azokkal nevetgél, és beszélget, akiket eddig teljes mértékben lenéztünk, és elítéltünk. Nem értem Serenát, de most már nem is akarom megérteni. Az utolsó óra után, összeszedtem cuccaimat, s indultam ki a teremből. Vagyis indultam volna, ha nem hallom meg a nevemet a terem hátuljából. Visszapillantottam, kérdőn néztem az ott összegyűlt kis csapatra, mit is akarhatnak. Ők is bámultak engem, s már indultam volna el, mikor végre megszólaltak.
-Elég csúnyán viselkedtetek Serenával. Szólhatnál Lolának is, hogy viselkedjen vele normálisan, különben..-kezdte, s folytatta is volna Austin, ha nem szólok közbe.
-Különben? Megversz?-húztam gúnyos mosolyra számat.-Szerintem semmi közötök ahhoz, hogyan bánunk Serenával. Megérdemli azt, hogy nem állunk szóba vele, és szerintem neki kéne bocsánatot kérni, amiért egy igazi bunkó volt. Miattad.-mutattam Austinra. Hallottam pár kuncogást a kisebb társaságból, de nem foglalkozva velük, rohantam ki a teremből, s indultam haza. Az eső zuhogott, én szerencsétlen meg eljöttem a legvékonyabb tornacipőmbe iskolába. Mivel a cipő már öt perc után átázott, a hajamból pedig csurgott a víz, így nem vettem sietősre a formát. Hideg nem volt, pont az ellenkezője. Meleg volt, így jól esett egy kis csapadék. Csendben sétáltam a zuhogó esőben, ahol természetesen egyedül voltam az utcán, végül is ki olyan hülye, mint én? Szerintem senki. Séta közben eltöprengtem azon, hogy vajon mit is érezhet irántam Justin? Mire gondolhatott? Esetleg szeret? Nem tudom. Ha szeretne, se lehetne semmi köztünk, mert bár én is kedvelem, nem akarok beleesni abba a csapdába, amibe nagyon sok lány esett már az évek során. Justinnak mindenki csak egy alkalomra kell, semmi többre. Na és itt jön az a kérdés, hogy akkor én minek kellenék neki? Hiszen már lefeküdtünk, bár arra nem emlékszem, mivel nem voltam magamnál, de lefeküdtünk. Eszmefuttatásomból egy hang zökkentett ki, mely az én nevemet kántálta. Hátrafordultam, s lám-lám szembe találtam magam avval a személlyel, ki eddig csak gondolataimban szerepelt.
-Tessék?-kérdeztem tőle nem túl kedvesen, amit meg is bántam. Most kivételesen nem adott okot arra, hogy bunkó legyek vele.
-Miért sétálsz ilyen időben?-kérdezte felvont szemöldökkel, mosolyogva, miközben mellém ért, így egymás mellett sétáltunk, csurom vizesen.
-Gondolkoztam.-feleltem egyszerűen, tömören.
-Min?-kérdezte mosolyogva. Most ki akar faggatni, vagy mi? Erőt vettem magamon, s úgy döntöttem, elmondom neki, ébren voltam akkor, amikor este bejött hozzám.
-Rajtad, és azon amit tegnap este mondtál, mikor bejöttél a szobámba, és azt hitted alszom.-néztem rá félénken, Ő pedig elkerekedett szemekkel pásztázta arcomat.-Biztos csak az alkohol beszélt belőled, úgyhogy hagyjuk is.-suttogtam, mikor eszembe jutott, hogy előtte nem is keveset ivott, s valószínűleg csak amiatt mondott ilyeneket. Elindultam hazafelé, mert semmi kedvem nem volt Justinhoz, és azt hallgatni, hogy én hülye bedőltem neki.
-Nem! Egyáltalán ne hagyjuk, mert minden amit tegnap este mondtam, igaz volt. Tényleg érzek irántad valamit, és ha nem is vagyok szerelmes, akkor is rohadtul kedvellek, és veled akarok lenni.-mondta, miközben elkapta karomat, s visszarántott magához. Elkerekedett szemekkel néztem rá, aztán olyan történt, amire nem számítottam. Justin arcomat kezei közé vette, majd ajkaimat szája fogságába vette. Kis hezitálás után, visszacsókoltam. Kezeit arcomról derekamra csúsztatta, én pedig bal kezemet tarkóján, jobb kezemet pedig derekán pihentettem. Csókja édes volt, mint a méz, s rabul ejtett. Valami volt ebben a csókban. Mindketten vágytunk a másikra, s ebben a csókban ez benne is volt. Éreztem, komolyan gondolja azt, amit mondott.